RETRO RÁDIÓ

Innen indult útjára Európában a járvány, a most készült tanulmány megdöbbentő

Innen indult útjára Európában a járvány, a most készült tanulmány megdöbbentő
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 06. 26. 21:50

Ischgl neve korábban a télisportok szerelmeseinek csenghetett ismerősen elsősorban. A tiroli síparadicsomot azonban az elmúlt hónapokban a koronavírus kapcsán is egyre többször emlegették, az ott készült friss tanulmány pedig még a szakembereket is megdöbbentette.

A virológusok úgy tekintenek Ischglre, mint a koronavírus-járvány európai kiindulópontjára. A tiroli településen az év első hónapjaiban észrevétlenül kezdett terjedni a vírus, majd a sok turista széthordozta azt Európa-szerte. Az osztrák hatóságok pedig már csak akkor reagáltak és zárták be a síparadicsomot, amikor túl késő volt. Az innsbrucki egyetem a minap mutatta be annak a tanulmánynak az eredményét, amely során Ischgl lakosságának 80 százalékát megvizsgálták.

Ischglt tartják a vírus európai kiindulópontjának (Fotó: Johann Groder / AFP)

A megdöbbentő következtetésekkel zárult tanulmányból az derül ki, hogy az ischlgiek 42,5 százalékának szervezete antitestet termel a koronavírus ellen, vagyis már átestek a koronavíruson. A pozitív teszttel rendelkezők 15 százaléka érzékelt azonban csak bármilyen tünetet magán, a többségük közülük is csak enyhe tüneteket produkált.

Ha megfordítjuk a nézőpontot, akkor feketén-fehéren azt kapjuk, hogy a fertőzöttek 85 százalékán úgy ment át a betegség, hogy észre sem lehetett venni. Peter Williet, az innsbrucki egyetem professzora arról beszélt a Bild című német napilapnak, hogy az eredmény ismeretében sem szabad lebecsülni az új típusú koronavírust, mivel láthattuk, hogy a járvány milyen katasztrófát okozott Olaszországban, Spanyolországban, és milyen komoly jelenleg is a helyzet az Egyesült Államokban vagy Brazíliában.

A tiroli síparadicsomban élő fertőzöttek többsége észre sem vette, hogy megbetegedett
(Fotó: Johann Groder / AFP)

Ugyanakkor a tanulmányból arra lehet következtetni, hogy a COVID-19 okozta járvány lefolyása lehet enyhébb is és keményebb is. A szakemberek még vizsgálják, hogy milyen tényezők befolyásolják a lefutás súlyosságát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.