RETRO RÁDIÓ

Halálra éhezették 16 hetes ikreiket a szülők: önfeledten buliztak, míg a babák kínok között haldokoltak

Halálra éhezették 16 hetes ikreiket a szülők: önfeledten buliztak, míg a babák kínok között haldokoltak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 10. 22:40

Alkoholmámorban úsztak, míg a gyerekekre senki sem figyelt.

Gyilkosság vádjával vettek őrizetbe egy orosz párt, akik a vád szerint négy napra magára hagyták 16 hetes ikergyermekeiket. A két kisbaba közül az egyik, a kisfiú a viljucsinszki kórházban hunyt el, míg a kislány kritikus állapotban, kómában fekszik és jelenleg is az életéért küzd.

Fotó: Pixabay

A vád szerint a 23 éves Margarita Janajeva és 35 éves párja, Alekszej négy napon át bulizott, miközben teljesen egyedül hagyta otthonukban a két 16 hetes babát, akiket így gyakorlatilag saját szüleik éheztettek halálra.

A két, már eszméletlen állapotban lévő gyermekre nagymamájuk talált rá, aki az előző napokban telefonon egyáltalán nem tudta elérni a kijárási korlátozások ellenére valahol éppen alkoholmámorban tomboló szülőket. Margarita állítólag mindenkinek azt hazudta, hogy a kisbabák koronavírus miatt kórházban vannak és nem is látogathatják őket.

„Négy napon keresztül nem adtak enni a gyerekeknek, és nem is gondoskodtak az ellátásukról, amíg nem voltak otthon. Így az éheztetés mellett a gyerekeket napokon keresztül tisztába sem tették” – idézi a Mirror a bírósági dokumentumokat.

(Bors)

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.