RETRO RÁDIÓ

Öt gyerek maradt árván: kivégezte élettársa az édesanyát Marcelházán

Öt gyerek maradt árván: kivégezte élettársa az édesanyát Marcelházán
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 20. 05:20

A férfi korábban is agresszívan viselkedett az alkoholtól és a kábítószertől.

Mint arról korábban a Ripost beszámolt, a Komárom járásában lévő Marcelházán halálra vert fiatal nőt találtak kedden este. Az erdőben megtalált 22 éves áldozat holtteste tele volt zúzódásokkal, a fején pedig egy nyílt seb volt.

Mikor a hatóságok megtalálták Monika holttestét, a helyszínen volt részegen a 20 éves élettársa, Peter is. A rendőrség a férfit gyanúsítja a gyilkosság elkövetésével – írja a Parameter.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Mint kiderült, mivel nem élhettek a fiatal lány apjánál, ezért átmenetileg a nagyszülőknél húzták meg magukat. A férfi már korábban is agresszívan viselkedett és sokszor lerészegedésig itta magát. Azt is feltételezik, hogy rendszeresen fogyaszthatott kábítószert is.

Monika édesapja a Nový Časnak elmondta, hogy lányának két közös gyereke volt Peterrel, valamint további három az előző kapcsolatából.

„Én nem voltam otthon, aztán megérkeztek a rendőrök. Állítólag elvitte őt a község mögötti fás részre, és úgy megverte, hogy életét vesztette. Aztán leült mellé és elkezdte simogatni. Úgy tudom, így találták meg őket” – számolt be a megrendítő részletekről a gyászoló édesapa.

Egyes információk szerint Peter féltékenységből egy bottal verte halálra Monikát. A fiatal nő édesapja azonban ezt nem tartja valószínűnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.