RETRO RÁDIÓ

Szájjal fest a 4 éves kisfiú, nem érdekli, hogy kigúnyolják

Szájjal fest a 4 éves kisfiú, nem érdekli, hogy kigúnyolják
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 26. 10:00

A kisfiúra nagyon furcsán néztek az óvodai csoporttársai. De elmagyarázták nekik, mi is történik.

A brit festő, Bazza West 24 éve él tolókocsiban. Saját bevallása szerint a művészet adta vissza az életbe vetett hitét, ebben talált önmagára, miután 19 évesen balesetet szenvedett és nyaktól lefelé lebénult.

Most azonban már online festőkurzusokat tart, a leglelkesebb tanítványa pedig nem más, mint a kisfia, Harrison.

„Ha 19 éves koromban valaki az mondta volna, miközben a kórházi ágyban feküdtem bénán, hogy 25 évvel később feleségem lesz, fiam és egy fantasztikus hivatásom, biztos bolondnak néztem volna” – mesélte a férfi.

2009-ben kezdett el festeni, a balesete után 13 évvel, teljesen magától. Egyszerűen csak vett egy festőkészletet, elkezdte használni, nem sokkal később pedig kiderült, nagyon is tehetséges benne.

2013-ban felvette a kapcsolatot a helyi Szájjal és lábbal festő művészek szervezetével, aminek tagja is lett. Ez azt jelenti, hogy évente minimum öt képért havi ösztöndíjjal jutalmazzák.

A 4 éves Harrison pedig mindenben igyekszik utánozni az édesapját, akit rajongásig szeret.

„Az óvodában a gyerekek kigúnyolták, nem értették, miért a szájával fest. De elmagyaráztam az óvónőnek, hogy a férjem nyaktól lefelé béna és tőle látta a kisfiam. Nekik ez a közös nyelvük, így érzi magát közel az apjához. Azóta javult a helyzet, megértették” – mondta el Harrison édesanyja, Lorraine a Mirrornak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.