tóth gabi
27 emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják azt a kurd származású férfit, akinél összesen 23 csőbombát találtak a bajor hatóságok. A férfi beismerő vallomást tett, majd közölte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonája.
Megkönnyebbültem, hogy ez az elkövető már nem jelent több veszélyt a társadalomra. Számomra egyértelmű, hogy az őrizetbe vétellel további támadásokat és merényleteket sikerült megakadályoznunk
– mondta Robert Kopp, Felső-Bajorország rendőr kapitánya.
A veszélyes iszlamistának titulált férfi pedig nem más, mint a 25 éves Muharrem D., aki a rendőrség közlése szerint kurd származású német állampolgár. A fiatal férfi az elmúlt hetekben legalább négy merényletet követett el a bajorországi Waldkraiburg közelében. Az egyik éjszaka egy társasház alatt lévő török zöldséges üzletet gyújtott fel. A lángok átterjedtek az emeleti lakásokra, a 27 lakó csak nagy szerencsével tudott még időben kimenekülni az épületből. A lakóházban több mint egymillió eurós (kb. 350 millió forint) kár keletkezett. Muharrem D. ezen kívül még több török érdekeltségű üzletet is megrongált, de ezekben az esetekben az anyagi kár nem volt ilyen jelentős, és emberélet sem forgott kockán – írja a Bild című német napilap.
Múlt pénteken aztán a migrációs háttérrel rendelkező férfi egy vonaton ült, és éppen Mühldorf felé tartott. A kalauznak sem jegyet, sem igazolványt nem tudott felmutatni az ellenőrzéskor, ezért a következő állomáson rendőrök igazoltatták. Az egyenruhások hamar kiderítették, hogy drogbirtoklás miatt korábban már elítélték a kurd fiatalt. A rendőrök elő akarták állítani, de arra kérte őket, hogy a nehéz kofferjét hadd hagyja az állomáson. A hatóságok azt sejtették, hogy drog lehet a táskában, ezért ellenőrizték.
Ekkor jött a sokkoló felfedezés, a bőröndben összesen 12 csőbomba volt elhelyezve.
Muharrem D. a rendőrségen beismerte a török üzletek ellen elkövetett merényleteket, és közölte, hogy a törökök ellen érzett gyűlölete vitte rá erre. A férfi továbbá közölte a rendőrökkel, hogy otthonában és egy garázsban parkoló autóban még több csőbombát rejtett el. A rendőrök eddig összesen 23 ilyen robbanószerkezetre bukkantak. A rendőrségi kihallgatás során arra is fény derült, hogy a szélsőséges nézeteket valló elkövető az Iszlám Állam katonájának vallja magát, és magát bombagyárosnak nevezi.