RETRO RÁDIÓ

Közel 7 év börtönt kapott két afgán migráns, mert lázadást szítottak egy görög befogadóközpontban

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 05. 15. 15:35

A görög bíróság nem teketóriázott, a lázadás után három nappal már ítéletet hozott a felbujtókkal szemben.

A görög bíróság gyorsított eljárásban közel 7 év börtönre ítélt két afgán bevándorlót, akik a hét elején lázadást szítottak egy kisebb befogadóközpontban Észak-Görögországban – írja az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség.

A 22 és 23 éves illegális bevándorlót egyaránt súlyos anyagi károkozás, és hivatalos személy elleni erőszak vádjában találták bűnösnek. Mindketten 6 év 9 hónap börtönbüntetést, illetve 1375 euró (488 ezer forint) pénzbüntetést kaptak. A hírek szerint a két elkövető végig tagadta a bűnösségét a tárgyalás során.

A szóban forgó migránslázadásra Thessalonikiben, egy 250 főnek otthont adó zárt befogadóközpontban került sor május 12-én késő este. A bevándorlók megpróbáltak kitörni a zárt intézményből, több épületet felgyújtottak, majd összecsaptak a rendőrökkel. A hatóságok összesen 26 migránst vettek őrizetbe a zendülés alkalmával, de csak a két felbujtó ellen emeltek vádat.

Az események után több migránsokat segítő szervezet is felszólította a görög kormányt, hogy engedje szabadon a zárt befogadóközpontokban lévő illegális bevándorlókat. A konzervatív görög kabinet szerint erre egyedül akkor kerülhet sor, ha az Európai Uniós tagállamok átveszik tőlük azt a 250 bevándorlót, aki jelenleg ilyen intézményben tartózkodik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.