tóth gabi
Az Egyesült Államok törvényeinek értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok elvégzését. Sajnos Joe Biden demokrata elnökjelöltről ez nem feltétlen mondható el.
Az amerikai előválasztások végéhez közeledve már biztosra vehető, hogy a Demokrata Párt színeiben induló Joe Biden lesz a republikánus Donald Trump kihívója az idén novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson.
Bár a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt kevesebb szó esik róla, az Egyesült Államokban már javában zajlik a kampányidőszak. A közvélemény kutatók is megkezdték szokásos tevékenységüket, Barack Obama korábbi alelnöke Biden, és Trump a regnáló elnök folyamatosan járják az országot, és naponta több médiaszereplést is bevállalnak, hogy üzeneteiket eljuttassák a választókhoz. Trump elsősorban a közösségi oldalakon kommunikál a szavazóbázisával, Biden viszont a főáramú felületeket, főként a televíziót használja hasonló célokra.
A 77 éves Biden legutóbbi néhány TV-s szereplése azonban annyira rosszul sikerült, hogy újra felerősödtek azok a hangok, miszerint a politikus nincs már a szellemi képességeinek teljes birtokában, így az USA törvényeinek értelmében nem lehet belőle elnök.
Sajnos nem ez az eset, amikor Bidenről kiderül, hogy az időskori szellemi leépülés tüneteit produkálja. A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait.
Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kéne, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Tetszik vagy sem, ebben a szellemi állapotban Biden egy időzített bomba politikai értelemben.
A demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC) minden bizonnyal hajlandó lesz kesztyűs kézzel bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump amerikai elnök pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden egyes alkalommal Sleepy (álmos) Joe-nak.
Biden már többször maga is utalt arra, hogy ha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig ellátni a feladatát?