RETRO RÁDIÓ

3 éves kislányt erőszakolt meg egy afrikai migráns Svédországban!

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 05. 24. 16:44

A gyomorforgató esetet közel három hónap alatt tudta csak felgöngyölíteni a rendőrség...

A svéd rendőrség őrizetbe vett a hétvégén egy 32 éves afrikai bevándorlót, aki a gyanú szerint hónapokkal ezelőtt megerőszakolt egy 3 éves kislányt – írj a Samhallsnytt svéd hírportál.

A személyiségi jogaira hivatkozva a hatóságok nem hozták nyilvánosságra az eritreai migráns nevét, akit azzal vádolnak, hogy január végén, vagy február elején betört egy svéd család otthonába, ahol megerőszakolt egy három éves kislányt. A bűncselekményre azután derült fény, hogy a gyereken különös kiütések jelentek meg, majd a háziorvosa egy szexuális úton terjedő betegséggel (STD) diagnosztizálta. A rendőrség hónapokon át tartó nyomozás után vette őrizetbe a bevándorlót, aki ellen az a legfőbb bizonyíték, hogy ugyanazzal a baktériumtörzzsel van megfertőzve, mint az áldozata.

Az ügyben eljáró Attunda városi bíróságának nyilatkozata alapján a vádlott 2010 óta él Svédországban, de a kihallgatásához arab nyelvű tolmácsot kellett fogadni, mert egy szót sem beszél svédül és angolul. A bevándorló jelenleg előzetes letartóztatásban van, a bűncselekmény elkövetését pedig kategorikusan tagadja.

A migránsok által elkövetett szexuális bűncselekmények hatalmas problémát jelentenek Svédországban. Csak ebben hónapban három olyan bevándorlót vettek őrizetbe a hatóságok, akit nemi erőszakkal vádolnak. A hivatalos adatok szerint az ilyen típusú bűncselekmények 58 százalékát külföldön született személyek követték el az elmúlt öt évben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.