RETRO RÁDIÓ

Bestiális: megerőszakoltak egy 13 és egy 14 éves lányt

Úgy lehet használni, mint egy szirénát
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 05. 28. 05:20

A német bíró szerint embertelen cselekedet volt a szíriai migránsok által elkövetett csoportos nemi erőszak. A tizenéves áldozatok a mai napig nem heverték ki a rémálomszerű támadást. Az elkövetők azonban így is megúszták pár évnyi börtönnel.

Tavaly novemberben személyes találkozót beszélt meg az egyik közösségi oldalon a későbbi áldozataikkal a 21 éves Basel A. és a 20 éves Bashar A. A 13 és 14 éves lányok a szüleik tudta nélkül szöktek el otthonról, csupán egy cetlin közölték, hogy ne aggódjanak értük, hamarosan jönnek. A tinédzserek ekkor még nem gondolták, hogy néhány óra múlva életük legszörnyűbb élményét kell átélniük. A szíriai testvérpár autóval érkezett a megbeszélt biberachi találkahelyre, ahol felvették a diáklányokat, és egy garázsba hajtottak.

Ott alkoholt és amfetamint adtak a fiatalkorúaknak, majd amikor már védekezésre képtelenek lettek, elkezdték őket molesztálni.

Az egyik elítélt szíriai, Basel K.
Fotó: facebook
És a másik elítélt, Bashar K.
Fotó: facebook

A német bíró szerint az elkövetők tisztában voltak a diáklányok életkorával, ennek ellenére orális szexre kényszerítették őket. Az elsőrendű vádlott ezt követően megerőszakolta a 14 éves lányt egy másik autóban, a másik áldozatnak ezt végig kellett néznie, ám azt sikerült megakadályozni, hogy a másik migráns megerőszakolja őt. A szíriai bevándorlók elismerték az együttlétet, de szerintük a lányok beleegyezésével történtek a dolgok. A bíró szerint életszerűtlen, hogy a fiatal lányok belementek volna egy ilyen orgiába. A testvérpár viszonylag olcsón megúszta a bestiális bűncselekményt.

Egyiküknek három és fél évet, míg másikuknak három év három hónapot kell a rácsok mögött töltenie. A tinédzser korú lányokat ezzel szemben egy életen át el fogja kísérni az, amit a két migráns tett velük.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.