RETRO RÁDIÓ

Megindító, ezt üzente az orvosoknak a koronavírussal kezelt brit miniszterelnök

Coronavirus
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 04. 12. 11:15

Boris Johnsont csütörtökön helyezték át az intenzív osztályról egy hagyományos kórterembe.

Boris Johnson háláját fejezte ki a St. Thomas kórház dolgozóinak, ahol koronavírussal kezelik és ahol néhány napot az intenzív osztályon kellett töltenie - írja a BBC.

Fotó: Profimedia

A brit miniszterelnök a következőket mondta:

„Nem tudom eléggé megköszönni. Az életemmel tartozom nekik.”

Johnsont múlt hét vasárnap vitték be a klinikára, akkor már 10 napja beteg volt. Köhögött és láza is volt. Állapota ezt követően tovább romlott, ekkor került át az intenzív osztályra. Csütörtökön végül visszakerült egy hagyományos kórterembe.

A miniszterelnök szóvivője korábban azt mondta, Johnson már rövidebb sétákat tesz a kórházban, és sokkal jobban van. A hivatalos közlemény szerint még csak az elején jár a felépülésének, de az orvosai szerint állapota egyértelműen javul.

Johnson kedvenc időtöltése, hogy a várandós kedvesétől, Carrie Symondstól kapott leveleket olvasgatja és a születendő babáról készült felvételeket nézegeti.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.