RETRO RÁDIÓ

Már több mint 15 ezren vesztették életüket a koronavírus miatt Nagy-Britanniában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 18. 21:10

A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 15 ezret az új koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni jelentése szerint az elmúlt 24 órában 888 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, 41-gyel több, mint egy nappal korábban.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték.

Azóta lassan, egy-egy napi emelkedéssel ugyan, de csökken vagy stagnál a naponta jelentett halálozások száma.

A brit szaktárca szombati tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 15 464-en haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

Anthony Costello, a neves University College London egyetem globális egészségügyi intézetének (Institute for Global Health) igazgatója a londoni alsóház egészségügyi bizottságának videókapcsolattal tartott péntek délutáni meghallgatásán ugyanakkor nem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak. Costello professzor szerint ez rosszabb halálozási arány lenne az olaszországinál és a spanyolországinál. Hozzátette: a brit kormány „számos fronton” túl lassan reagált a Covid-19 járvány megjelenésére.

A brit egészségügyi minisztérium szombati tájékoztatása szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 5526-tal emelkedett. Egy nappal korábban 5599 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok.

Nagy-Britanniában szombatig 357 023 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 114 207-ről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.

Az elmúlt 24 órában 15 472 koronavírustesztet végeztek. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírus-szűrések száma.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.