Létrehozva: 2020.04.19.

Koronavírus: továbbra is gyors ütemben terjed a fertőzés Ukrajnában

Ukrajnában egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 343 új esettel 5449-re, a betegségben elhunytak száma nyolccal 141-re nőtt. Az új fertőzöttek száma ugyanakkor 101-gyel kevesebb volt az előző napihoz képest – közölte vasárnap az egészségügyi minisztérium.

A betegségből eddig 347-en gyógyultak fel. A két legfertőzöttebb terület továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye 889, és a főváros, Kijev 801 regisztrált esettel. Kárpátalja megyéből eddig – a tárca adatai szerint – 182 Covid-19 beteget jelentettek.

Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu Agency

Vitalij Klicsko főpolgármester vasárnap arról számolt be, hogy Kijevben egy nap alatt 31 új beteget regisztráltak, köztük 4 egészségügyi dolgozót, valamint egy újabb haláleset történt.

A határőrszolgálat közölte, hogy Kárpátalján újabb három határőrnél igazolták a koronavírus-fertőzöttséget, velük együtt már hétnél a megyében. Országosan jelenleg mintegy 150 határőr van karanténban vagy önkéntes elszigeteltségben amiatt, hogy kontaktusba kerültek utóbb igazolt fertőzöttekkel – írja az MTI.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy mostanra már csaknem ezer egészségügyi dolgozó betegedett meg, számuk aznapra elérte a 978-at.

Az ukrán közegészségügyi központ statisztikája szerint Ukrajnában az 50 évnél idősebbek körében a Covid-19-ben elhunytak halálozási aránya 5,1 százalékos. A Facebookon közzétett beszámoló szerint az elhunytak 74 százaléka szenvedett szív- és érrendszeri vagy cukorbetegségben, daganatos, vese-, illetve tüdőbetegségekben, néhány embernek pedig egyszerre többféle betegsége is volt.

Közben az Állami Foglalkoztatási Központ lakossági ügyekkel foglalkozó osztályvezetője közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel, hogy a március 12-én bevezetett országos karantén idején már harmadával nőtt Ukrajnában a bejelentett munkanélküliek száma, elérve a 400 ezer főt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!