RETRO RÁDIÓ

„Kitépték a szívemet” – legyőzte a rákot, de a koronavírus végzett a családapával

„Kitépték a szívemet” – legyőzte a rákot, de a koronavírus végzett a családapával
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 28. 21:00

Tavaly szeptemberben kapta a férfi a jó hírt: sikeres volt a kemoterápiája. De a koronavírus elvitte.

Teljesen összetört Louise, akinek a férje belehalt a koronavírusba. A 45 éves családapát, Patrick Tighe-t 2017-ben diagnosztizálták nyelőcsőrákkal. A férfi több kezelésen is átesett, míg 2019 szeptemberében közölték vele az orvosok a jó hírt: sikerült kigyógyulnia a rettegett betegségből.

Fotó: AFP

Azonban a kemoterápia miatt mellkasi fertőzés alakult ki nála, amit nem tudtak maradéktalanul kikezelni, ezért márciusban kórházba ment. Ott tesztelték koronavírusra is, amely negatív lett.

Néhány nappal később azonban már komoly tünetei lettek és kiderült, hogy valójában fertőzött. Mivel megtámadta a vírus a veséjét is, dialízisre szorult és mesterséges kómába helyezték. Egy hét után azonban életét vesztette.

„Elvesztettem a lelki társam. Olyan, mintha kitépték volna a szívemet. Patrickot úgy temették el, hogy nem volt vele senki a családból, csak a temetkezési vállalkozó” – mesélte az asszony a The Sunnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.