RETRO RÁDIÓ

Amerikai kutatók kimutatták: ötvenszer annyi vírusos lehet, mint amennyit regisztráltak

Amerikai kutatók kimutatták: ötvenszer annyi vírusos lehet, mint amennyit regisztráltak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 18. 11:20

A Stanford Egyetem kutatócsoportja vizsgálata hozta ki az eredményt.

Kaliforniában a hivatalosan regisztráltnál jóval többen lehetnek fertőzöttek – állapította meg a Stanford Egyetem kutatócsoportjának pénteken nyilvánosságra hozott tanulmánya.

Fotó: AFP

A Jay Bhattacharya és Eran Bendavid által vezetett kutatócsoport április első hetében készítette a tanulmány alapjául szolgáló vizsgálatait Santa Clara megyében 3300 önkéntes részvételével, akik úgy tudták, egészségesek.

A szerológiai vizsgálatok elvégzését követően kiderült, hogy az egészséges emberek 2,5-4,2 százalékának vérében találtak antitesteket, ami azt jelenti, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen anélkül, hogy tudtak volna róla. A kutatók ebből – modellezés után – arra a megállapításra jutottak, hogy egész Kaliforniában hasonló lehet a helyzet.

„Az adataink alapján április elseje előtt 48-85 ezer ember fertőződhetett meg Santa Clara megyében. Ezzel szemben a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma a megyében április elsején csak 956 volt, 50-85-ször kevesebb, mint amit az adataink mutattak” – írták a tanulmányban.

A kutatók becslései szerint a kaliforniaiak körében is a regisztráltnál 50-85-ször nagyobb lehet a tüneteket nem mutató fertőzöttek aránya.

A tanulmány még nem esett át szakértői bírálaton, Scott Gottlieb, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) korábbi igazgatója azonban a Twitteren reagálva úgy vélekedett: az eredmény „valószínűleg jellemzi az országos helyzetet is”.

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának helyettes vezetője, John Hyten tábornok péntek este bejelentette: a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a vírusfertőzéssel diagnosztizált matrózok háromnegyedénél a fertőzés tünetmentes volt. Hozzátette, hogy sok matróznál, akinél március végén a vírusteszt negatív volt, az újabb teszt már pozitívnak bizonyult.

Péntekig az anyahajón szolgálatot teljesítőknek már a 94 százalékán elvégezték a vírustesztet. 660 tengerésznél pozitív lett az eredmény, 3920 esetben pedig fertőzésmentességet mutattak ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.