RETRO RÁDIÓ

Török miniszter: Európa gazdasága összeomlik a migrációs nyomás alatt

Török miniszter: Európa gazdasága összeomlik a migrációs nyomás alatt
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 03. 11. 08:24

A török belügyminiszter egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy az Európai Unió határát átlépő migránsok száma hamar eléri az egymilliót. A tárcavezető azt jósolja, hogy migrációs nyomásba európai kormányok fognak belebukni, a gazdaság megroppan, a tőzsdék pedig bezuhannak.

Európa ezzel a teherrel nem tud megbirkózni, már csak azért sem, mert képtelenek kezelni a helyzetet. Nem ez az első alkalom, hogy erről beszélek. Több európai kormány is bele fog bukni, gazdaságuk megroppan, tőzsdéik pedig bezuhan majd

osztotta meg jóslatait a CNN Türk nevű tévécsatorna nézőivel Süleyman Soylu török belügyminiszter. A tárcavezető szerint minderre azért kerülhet sor, mert rövid időn belül egymillió illegális bevándorló léphet be Görögországon keresztül az Európai Unió területére. A görög és török hatóságok közlései között egyébként szöges ellentét van. Míg a törökök azt állítják, hogy több százezer migráns tartózkodik már a határ közelében, addig a görögök csupán pár ezer illegális határátlépés kísérletről számoltak be. Külön érdekesség, hogy a görögök által elfogott tiltott határátlépők csupán négy százaléka szíriai migráns.

Süleyman Soylu török belügyminiszter
Fotó: ADEM ALTAN / AFP

Ráadásul ezeknek az embereknek a többsége már évek óta Törökországban él menedékkérőként, jóllehet mindenki a Szíriában kiújuló fegyveres harcok elől menekülő szíriaiakra számított.

Tovább nő a feszültség a török-görög határon

A Recep Tayyip Erdogan török elnök például azt javasolta Görögországnak, hogy nyissa meg határait az illegális bevándorlók előtt. A török elnök azzal érvelt, hogy a migránsok csak keresztülhaladnának a hellén államon és Európa más országai felé vennék az irányt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.