5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Tizennégyen haltak meg a briteknél egy nap alatt

Tizennégyen haltak meg a briteknél egy nap alatt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 15. 18:45

A rendszeres napi kimutatások kezdete óta eddig 35 halottja van a járványnak.

A minisztérium adatai alapján Nagy-Britanniában vasárnapig 40 279 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1372 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

A fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 223-mal emelkedett.

Fotó: Shutterstock

Nagy-Britanniában eddig nem rendeltek el szigorú korlátozó intézkedéseket, mint számos más európai országban, az iskolákat sem zárták be és sem az országon belüli, sem a külföldi utazásokat nem korlátozták. A londoni külügyminisztérium utazási útmutatója mindazonáltal felhívja a brit állampolgárokat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, vasárnaptól pedig szerepel benne az is, hogy ha nem feltétlenül szükséges, az Egyesült Államokat se keressék fel.

Ennek előzményeként Donald Trump amerikai elnök a jövő hét elejétől Nagy-Britanniára és Írországra is kiterjesztette a beutazási tilalmat, amelyet eredetileg az Európai Unió schengeni övezetének országaira rendelt el a járvány európai terjedésére hivatkozva.

 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.