RETRO RÁDIÓ

Nem vette be a gyógyszerét a migráns, aki megszurkálta a szomszédját

Nem vette be a gyógyszerét a migráns, aki megszurkálta a szomszédját
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 03. 20. 12:30

A rendelkezésre álló információk szerint nem vette be a gyógyszerét az a pszichés problémákkal küzdő 21 éves iraki migráns, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette a szomszédját.

Az osztrák sajtó arról ír, hogy már megint egy nőt ért súlyos támadás Bécsben, ráadásul – mint ahogy a közel múltban megannyiszor – egy késsel hadonászó fiatal migráns az elkövető. A rendőrség azt közölte, hogy a 21 éves iraki menedékkérő minden előjel és ok nélkül támadhatott rá a 31 éves szomszédnőjére. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Mivel a jelenlegi ismeretek szerint a felek között nem volt semmilyen nézeteltérés, így a nő nem is számíthatott arra, hogy rátámadnak. A nő sérülései éppen ezért is lettek ilyen komolyak, mert egyáltalán nem is védekezett.

Képünk illusztráció
Fotó: GEORG HOCHMUTH / AFP

Az elkövető többször hasba, háton és mellkason szúrta hirtelen kiszemelt áldozatát.

A társasházban élő többi lakót idézték az osztrák sajtóban. Ők arról beszéltek, hogy a fiatal bevándorló pszichésen beteg, és feltehetően azért viselkedett ilyen agresszívan, mert nem vette be a gyógyszereit.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.