Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.01.

Koronavírus: Tizenkét új eset Nagy-Britanniában, három Csehországban

Tizenkét brit állampolgár szervezetében azonosították vasárnap az új típusú koronavírust, így az ismert nagy-britanniai megbetegedések száma 35-re emelkedett. Közben Csehországban is megjelent az új koronavírus, ott három beteget találtak.

Chris Whitty, az angol tiszti főorvosi szolgálat vezetője vasárnap délutáni tájékoztatásában közölte, hogy három beteg egy már korábban azonosított brit koronavírus-fertőzöttel volt szoros kapcsolatban, hatan Olaszországból, ketten Iránból utaztak nemrégiben Nagy-Britanniába. Egy további angliai páciens esetében egyelőre nem sikerült felderíteni, hogy mikor és hol fertőződött meg.

Whitty professzor tájékoztatásából kitűnik, hogy az új fertőzéseket meglehetősen széles földrajzi körben azonosították: Londonból, Manchesterből, valamint Nyugat-Yorkshire, Hertfordshire és Gloucestershire megyékből érkezett bejelentés vasárnap újonnan kimutatott koronavírus-fertőzésekről.

Fotó: Shutterstock

Csehországban Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatón Prágában jelentette be, hogy két beteget Prágában, egyet pedig az észak-csehországi Ústí nad Labem kórházában kezelnek.

A fertőzöttek közül kettő cseh, egy pedig amerikai állampolgár. A prágai Na Bulovce kórházban kezelt férfi egy konferencián vett részt Udine városban, míg a szintén ebben a kórházban kezelt másik beteg, egy amerikai fiatal nő Milánóban jár egyetemre és ecuadori kolléganőjével kirándulásra érkezett Prágába. Az eucadori diáklányt is megvizsgálták, de negatív lett az eredménye.

Az Ústí nad Labemben kezelt férfi családjával együtt észak-olaszországi üdülésről tért vissza néhány napja. Az orvosi vizsgálatok csak a férfinál jártak pozitív eredménnyel, míg feleségénél és két gyermeküknél nem mutatták ki az új koronavírust. Mindezek ellenére ők hárman is házi karanténban maradtak.

A miniszter szerint mindhárom beteg állandó orvosi felügyelet alatt van, nincsenek életveszélyben, és várhatóan mintegy két hetet töltenek a kórházban.

Adam Vojtech elmondta, hogy a mostani hét végén 13 személyt vizsgáltak meg cseh orvosok, és három személynél volt pozitív az eredmény. Országszerte több mint 300 koronavírus-gyanús esetet vizsgáltak már meg az orvosok, de eddig a vizsgálatok negatív eredményt hoztak. A miniszter hangsúlyozta: a cseh hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet és nincs semmi ok a pánikra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését