Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.18.

Koronavírus: Philadelphiában már nem börtönözik be a tolvajokat!

Szakértők szerint az új letartóztatási eljárás bűncselekményhullámot indíthat el az egykor szebb napokat is megélt Philadelphiában.

Philadelphia városának rendőr-főkapitánya megerősítette azt a híresztelést a CBS helyi hírportáljának, miszerint a jövőben a kínai koronavírus-járvány miatt, a nem erőszakos bűnelkövetőket a letartóztatásuk után szinte azonnal szabadon engedik.

„A nem erőszakos bűncselekményt elkövetőket szabadon engedjük, és majd az év későbbi szakaszában vesszük őket ismét őrizetbe. Ha úgy ítéli meg a rendőrjárőr, hogy a letartóztatott személy szabadon bocsájtása mégis veszélyeztetheti a közbiztonságot, akkor a tisztnek értesítenie kell a felettesét, aki a körülmények összességét figyelembe véve dönthet az őrizetbe vétel, vagy a bebörtönzés mellett.”

- fogalmazott a 1,6 millió lakosú amerikai nagyváros rendőrségének szóvivője. Az illetékes elmondta, hogy a koronavírus miatti vészhelyzet ideje alatt a betörés, autólopás, vandalizmus, prostitúció és lopás miatt elkövetett bűncselekmények miatt senkit sem börtönöznek be a rendőrség, és a büntetés végrehajtási intézmények túlterheltségének az megelőzése érdekében.

A szakértők szerint az új letartóztatási eljárás bűncselekményhullámot indíthat el az egykor szebb napokat is megélt Philadelphiában, mivel ettől vélhetően kedvet kapnak rabolni és lopni az erre hajlamosak. Az amerikai nagyvárosban egyébként a különleges jogrend nélkül is évről évre nő a bűncselekmények száma: a lakossági lopások 64 százalékkal, a betöréses lopások 14 százalékkal, az autólopások száma pedig 20 százalékkal növekedett az elmúlt esztendőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak