Létrehozva: 2020.03.15.

Koronavírus: Norvégia, Észtország és Litvánia lezárja határait a külföldiek előtt

Norvégia, Észtország és Litvánia úgy határozott szombaton este, hogy lezárja határait a külföldiek előtt. Lettország nem vezet be teljes határzárat, de felfüggeszti a nemzetközi tömegközlekedést.

Norvégia hétfőtől zárja be kikötőit és repülőtereit, de a norvég állampolgárok hazatérhetnek. A hírügynökségek nem szóltak az ország szárazföldi határairól. A nemzetközi áruforgalom nem lesz korlátozva.

Fotó: Shutterstock

Litvánia hétfőtől, Észtország pedig keddtől nem enged be külföldieket az országba.

A litván belépési tilalom nem vonatkozik azokra a külföldiekre, akiknek letelepedési engedélyük van az országban, vagy diplomaták vagy ott állomásozó NATO-katonák. Viszont a litván állampolgárok sem hagyhatják el az országot legalább két hétig. Az áruszállítást nem korlátozzák. Vilnius már pénteken döntött arról, hogy bezárnak minden oktatási intézményt, és betiltanak minden nagyobb nyilvános eseményt. Hétfőtől bezárnak az éttermek, a bárok és a legtöbb üzlet. Nyitva maradnak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak, és továbbra is szabad az ételkiszállítás. A 2,8 millió lakosú Litvániában szombatig nyolc koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

Észtországba keddtől nem léphetnek be külföldiek, csak azok, akiknek hozzátartozójuk van az országban, de nekik is előbb két hétre karanténba kell vonulniuk. Miután a nemzetközi szállítás továbbra is szabad, a szállítást végzők beléphetnek az országba, ha tünetmentesek. Hat észtországi szigetre csak az ott lakók juthatnak el, senki más. Tallinnban már pénteken döntöttek arról, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat és egyéb oktatási létesítményeket, amelyek így távoktatásra térnek át, és a nyilvános rendezvényeket is törlik. Május 1-jéig bezárják a múzeumokat és a filmszínházakat, a könyvtárakba csak korlátozottan lehet majd belépni. Az 1,3 millió lakosú Észtországban 115 volt szombaton a regisztrált fertőzöttek száma.

Lettországba személygépkocsival bejuthatnak külföldiek, és a nemzetközi áruszállítás továbbra is lehetséges. Az országban azonnali hatállyal betiltották az 50 fősnél nagyobb rendezvényeket. Az 1,9 millió lakosú Lettországban 26 regisztrált fertőzött volt szombaton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni