RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: Nem nyitott ki és egész nap zárva maradt a párizsi Louvre

Koronavírus: Nem nyitott ki és egész nap zárva maradt a párizsi Louvre
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 01. 19:15

Egész nap zárva tartott vasárnap a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze.

Az előre be nem jelentett zárva tartás miatt mérgelődő látogatók hosszú sorai kígyóztak vasárnap a múzeum bejárata előtt arra várva, hogy véget érjen a dolgozók tanácskozása. Az állománygyűlésen azonban a jelenlévők csaknem egyhangúlag úgy döntöttek, hogy élnek azon törvény adta jogukkal, miszerint megtagadhatják a munkát, ha a munkavégzés „súlyos és közvetlen veszélyt jelent az életükre vagy az egészségükre”.

Fotó: Shutterstock

Az igazgatóság délután közleményt adott ki arról, hogy a Louvre aznap már nem nyit ki. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz hétfőn, amikor a munkavállalók képviselői az igazgatósággal és orvosokkal vitatják meg a helyzetet. A múzeum alkalmazottainak képviselője telefonon azt mondta az AP-nek, hogy a dolgozók nagyon aggódnak a járvány miatt, mert az egész világból nagy számban érkeznek látogatók a Louvre-ba. A múzeumot tavaly felkereső 9,6 millió személy háromnegyede külföldről érkezett.

André Sacristin úgy ítélte meg, hogy „a kockázat nagyon nagy”, és bár tudomásuk szerint eddig még senki sem fertőződött meg a 2300 alkalmazott közül, szerinte „ez csak idő kérdése”.

Az alkalmazottak azt követelik, hogy a látogatókat vessék alá egészségügyi szűrésnek a dolgozók védelme céljából, ha pedig előfordulnak fertőzések, a múzeumot zárják be. A dolgozók kértek szájmaszkot is, de eddig csak kézfertőtlenítőt kaptak – mondta Sacristin.

A Louvre alkalmazottai vasárnap egymás közt vitatták meg a helyzetet, hétfőn pedig a vezetőséggel tartanak válságtanácskozást. Sacristin szerint egyes alkalmazottak nem hajlandók felvenni a munkát. A szószóló szerint a kormány szombati intézkedése, amellyel betiltotta az 5000 fősnél nagyobb zárt rendezvényeket, csak tovább növelte a múzeumi alkalmazottak félelmeit, mert a Louvre naponta látogatók tízezreit fogadja. Az alkalmazottak félelmeit tetézte, hogy ezekben a napokban épp olasz múzeumi emberek tartózkodnak a Louvre-ben, hogy becsomagolják és hazavigyék a nagyszabású Leonardo da Vinci-kiállításra kölcsönadott műveket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.