5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: Luxemburgba is bejutott a kórokozó Olaszországból

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 01. 21:00

Luxemburgba is bejutott a Vuhanból indult új koronavírus, amelyet egy Olaszországból érkező, 40 éves férfi hurcolt be a nyugat-európai országba – közölte Paulette Lenert luxemburgi egészségügyi miniszter.

A férfi a belgiumi Charleroi repülőterére érkezett Olaszországból, és onnan utazott Luxemburgba.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Németországban vasárnap 66-ról 117-re emelkedett a fertőzöttek száma. Finnországban már kettővel több, öt fertőzöttről tudnak. A szomszédos Svédországban 14, Dániában 3 beteg van. Norvégiában 17 megbetegedésről tudnak. A fertőzés egy szemklinikán kezdett terjedni, amelynek egyik orvosa Olaszországban üdült. A hatóságok elkezdték felkutatni azokat, akikkel kapcsolatba kerülhetett, miután hazaért.

Olaszországban egy nap alatt 40 százalékkal ugrott meg a megbetegedések száma, és már csaknem 1600 fertőzöttje van a COVID-19-nek, 34 ember pedig belehalt a betegségbe.

Európán kívül a Dominikai Köztársaságban, a Karib-térségben is megjelent a vírus, szintén Olaszországból érkező turista szervezetében mutatták ki a kórokozót. A 62 éves férfit elkülönítették, állapota stabil.

Iránban az egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 978-ra emelkedett a fertőzöttek száma, és 54 ember halt meg a betegség következtében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.