Létrehozva: 2020.03.22.

Koronavírus: Franciaországban meghalt az első orvos

Meghalt egy, az új típusú koronavírussal fertőzött orvos Franciaországban – jelentette be vasárnap Olivier Véran egészségügyi miniszter az LCI hírtelevízióban, hozzátéve, hogy ez az első haláleset az egészségügyi dolgozók körében.

A tárcavezető az orvosi titoktartási kötelezettségre és az orvos családjára hivatkozva nem kívánt pontosabb információkkal szolgálni az elhunyt személyéről.

Fotó: Shutterstock

A France3 közszolgálati televízió szerint a Párizstól északra található Oise megye egyik mentőorvosáról van szó. Az információt utóbb megerősítették hivatalos források az AFP francia hírügynökségnek. Oise megye volt a koronavírus-járvány egyik első gócpontja Franciaországban. Az orvos az észak-franciaországi Lille egyetemi kórházában halt meg szombaton.

A meghalt orvos fia vasárnap nyilatkozott a Le Parisien című napilapnak.

„Apám feláldozta magát. Nyugdíjas volt már. Nem kellett volna dolgoznia, de bejárt, mert mindig segíteni akart a túlterhelt kollégáinak. Azért dolgozott, mert szerette, amit csinált, ez volt az élete. Igazságtalan, ami történt. Szomorúak vagyunk és dühösek” – idézte a lap az orvos fiát.

A néhány hónappal ezelőtt még neurológusként praktizáló egészségügyi miniszter elismerte, hogy az orvostársadalom „nagyon nagy árat fizet most”, és kifejezte elismerését valamennyi orvos, ápoló, tűzoltó, és az emberek mentésében részvevők „rendkívüli bátorsága” iránt.

Franciaországban napok óta polémia folyik a védőfelszerelések hiányáról az egészségügyben. Ennek kapcsán a miniszter elmondta: „azt tudjuk, hogy a megfertőződött egészségügyi dolgozók többsége nem a kórházi munkája közben kapja el a betegséget, hanem azon kívül”. Hangsúlyozva, hogy a munkájuk miatt mégiscsak ők vannak a legszorosabb kapcsolatban a betegekkel, és hogy számukra „teljesen elengedhetetlen” a védőfelszerelés, a miniszter elismerte, hogy több megfertőződés is történt olyan orvosok és ápolók körében, akik munkavégzés közben egyébként viseltek egészségügyi maszkot.

A koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Franciaországban a szombat esti hivatalos adatok szerint 562-re emelkedett, ami 112-vel több, mint az előző nap, a kórházban ápolt betegek száma pedig 6172, közülük több mint 1500-an vannak intenzív osztályokon.

A leginkább leterhelt keleti országrészből a súlyos, de stabil állapotban lévő fertőzötteket a hadsereg gépei egymás után szállítják át katonai kórházakba az ország más régióiba, és a határos Németország is jelezte, hogy fogad súlyos betegeket Franciaországból.

A kormány – miközben megszigorította országszerte a kijárási korlátozások ellenőrzését, és a szakemberek véleményét kérte a drasztikus intézkedések esetleges meghosszabbítását illetően – 250 millió védőmaszkot rendelt az egészségügyben dolgozók készlethiányának enyhítésére. Az egészségügyi miniszter jelezte, hogy jelenleg 86 millió maszk áll az állam rendelkezésére, amelyekből hetente mintegy 24 millió maszkot használnak fel az egészségügyben és más területen dolgozók. A kormány ezért több mint 250 millió maszkra adott rendelést szombaton. A tárcavezető szerint jóllehet a diagnosztizált fertőzöttek száma szombaton 14 500 volt, a valós szám 30 és 90 ezer közé tehető, miután sok betegnek egyáltalán nincsenek tünetei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!