RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: Ausztriában jelentős korlátozó intézkedéseket rendeltek el

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 15. 20:30

Jelentősen korlátozzák Ausztriában az emberek mozgását az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében: vasárnap felszólították az osztrákokat, hogy vonuljanak házi karanténba, megtiltották az öt embernél népesebb összejöveteleket, és tovább korlátozták azon országok számát, amelyeknek az állampolgárai az országba léphetnek.

A korlátozó intézkedések hétfőn lépnek életbe, keddtől zárva tartanak az éttermek, és további korlátozások is várhatóak – közölte egy kormányszóvivő.

Felkérjük az osztrákokat, szigeteljék el magukat – áll a Sebastian Kurz kancellár hivatala által kiadott közleményben. Ez azt jelenti, hogy csak a velük együtt élő emberekkel tartsanak fenn társas érintkezést – tették hozzá. Az embereket kérik, lehetőség szerint csak a halaszthatatlan munkavégzés, a szükséges élelmiszerek beszerzése és mások segítése céljából hagyják el a lakásukat.

Fotó: 123rf

Csak az öt főt nem meghaladó létszámú rendezvények, összejövetelek megtartása engedélyezett. A korlátozást a hatóságok ellenőrizni fogják, a nagyobb létszámú csoportban összeverődő embereket – akár egy játszótéren is – a rendőrök fel fogják szólítani, hogy menjenek haza.

Ausztria a beutazási tilalmi listára felvette Nagy-Britanniát, Hollandiát, Oroszországot és Ukrajnát is, és keddtől leállítja az ezekből az országokból érkező légijáratokat. A közlemény szerint ezekből az országokból csak azok léphetnek be, akik vállalják a kéthetes karantént, vagy érvényes orvosi igazolást mutatnak be arról, hogy egészségesek.

Ausztria korábban a szomszédos Svájcból és Olaszországból érkezők előtt zárta le a határait a koronavírus-járvány miatt, hétfőtől a legtöbb üzlet – kivéve az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat – zárva tart.

Ausztriában a megbetegedések száma elérte a 800-at, hat ember meggyógyult, egy meghalt, a tesztet 8100 embernél végezték el. Fertőzéseket mint a kilenc ausztriai tartományból jelentettek.

Vasárnap egy bécsi kórházban elhunyt egy 65 éves beteg, akinél fennállt a fertőzés gyanúja. Az esetet még tisztázni kell – közölte Michaela Riegler-Keil, a Ferenc József Kórház (KFJ) orvosigazgatója.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap rendelettel életbe léptette a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket. Eszerint március 16-tól két hétig Ukrajna nem engedélyezi a beutazást a külföldi állampolgároknak, kivéve azokat, akiknek érvényes állandó vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük van az országban. Március 17-től pedig két hétre leáll minden légi, valamint vasúti és buszjáratokon zajló személyszállítás a határokon keresztül.

A kijevi vezetés ezért kérte a külföldön tartózkodó ukránokat, hogy lehetőleg március 17-ig térjenek vissza az országba, ezután ugyanis csak saját gépkocsival, közúton juthatnak haza a korlátozások ideje alatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.