RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: A francia hatóságok tesztelik a klorokint ellenszerként

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 22. 20:30

A francia egészségügyi minisztérium engedélyezte az elsősorban maláriaellenes hatóanyag, a klorokin tesztelését az új típusú koronavírus esetében – erősítette meg vasárnap Olivier Véran tárcavezető.

A klorokint elsősorban maláriás betegségek megelőzésére és kezelésére használják, és egy hónapja megosztja a francia orvostársadalmat az a kérdés, hogy hatékony lehet-e a Covid-19 fertőzés kezelésében is.

Fotó: Northfoto

„Didier Raoult marseille-i professzor és már mások is dolgoznak vele, mindennap beszélek velük” – mondta az orvos végzettségű miniszter az LCI hírtelevízióban, jelezve, hogy Franciaország két hét múlva biztos eredményeket tud felmutatni a klorokin hatásait illetően.

„Mindent meg kell mozdítanunk, hogy igazoljuk a hatékonyságát. Ha bebizonyosodik, akkor mindent megteszünk, hogy a franciák haladéktalanul hozzáférhessenek. Két hét múlva biztos adataink lesznek. Ez esetben ki fogok állni a franciák elé nyilatkozni” – tette hozzá.

Olivier Veran ugyanakkor óva intett a csodavárást illetően.

„Nem lenne felelősségteljes addig kezelésről beszélni, amíg ez hivatalosan nem bizonyított” – hívta fel a figyelmet.

A francia egészségügyi kutatóintézet, az Inserm vasárnap európai szintű tesztelést indított Discovery néven, amely négy terápiát tesztel a koronavírus-fertőzés kezelésére, köztük a klorokint. Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Spanyolországban összesen 3200 fertőzött, Franciaországban pedig nyolcszáz, Covid-19 fertőzéssel kórházban ápolt beteg vesz részt a tesztelésben.

„Először öt francia kórházat vonunk be (a párizsi Bichat kórházat, valamint Lille, Nantes, Strasbourg és Lyon egy-egy kórházát), majd további intézmények is, legalább húsz, vesz részt a programban” – mondta a miniszter.

Sokak azonban nem szeretnék megvárni a tesztelés eredményeit, miután a marseille-i professzor saját állítása szerint már többeket meggyógyított a terápiával.

A tesztelés bejelentése előtt néhány órával Christian Estrosi, Nizza polgármestere – aki fertőzöttként otthoni karanténból irányítja a dél-franciaországi várost – bejelentette, hogy a helyi kórházban már klorokinnal kezelik a koronavírusos betegeket, és ő maga is ilyen kezelés alatt áll.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.