RETRO RÁDIÓ

Horrorhajó: nem engedik kikötni a holtakat és betegeket szállító üdülőhajót

Ezek a hajós utazási jogaink
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 31. 12:40

Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak – jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este.

A Zandaam nevű üdülőhajó a floridai Fort Lauderdale kikötőjében készült horgonyt vetni, de a helyi hatóságok némi habozása után Ron DeSantis kormányzó hétfőn este bejelentette: „nem engedhetjük meg, hogy partra szálljanak itt olyan emberek is, akik nem is floridaiak„. A kormányzó azzal érvelt, hogy a külföldi turisták ”kimerítenék azokat az értékes forrásokat, amelyekkel Florida az új típusú koronavírus járványa ellen küzd„.

Illusztráció: 123RF

Az ódzkodás oka, hogy a holland üdülőhajón koronavírussal fertőzött betegek és a kórba belehalt áldozatok vannak. A hajó parancsnokának hivatalos jelentése szerint pénteken négy ember halt meg, és legalább ketten vannak, akik a Covid-19 kórral küzdenek, még többen a fertőzöttség tüneteit mutatják.

A hajó 1800 utassal és a személyzettel a fedélzetén március elején indult útnak Argentínából, majd megkerülve a Horn-fokot, Chile felé hajózott. Panamaváros a hét végén csak némi habozás után adta meg az engedélyt a hajónak, hogy átzsilipeljen a Panama-csatornán, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem áll meg. A Zandaam hétfőn már a Karib-tengeren járt, és este kellett volna kikötnie Fort Lauderdale-ben.Hétközben a hajótársaság mentőhajót küldött: a Rotterdam nevű hajóra 400 utast menekítettek át. Az ott elvégzett vírustesztek mindenkinél negatív eredményt mutattak.

A Fort Lauderdale közelében várakozó hajó utasai között többségében amerikaiak és franciák vannak. Hétfő esti nyilatkozatában DeSantis kormányzó úgy fogalmazott: „szeretnénk, ha orvosok mennének fel a hajóra, s ezt a hajózási társaság szervezné meg”. Kiemelte azt is, hogy mielőtt érdemleges döntést hozna az ügyben, alaposan meg kell vizsgálnia, hogy a floridaiak számára megvan-e a megfelelő számú kórházi ágy. Az első sajtóinformációkkal ellentétben a Zandaamért küldött mentőhajó nem távozott az utasokkal, hanem végig mellette hajózott. Így lényegében két hajó várakozik Florida partjainál – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.