RETRO RÁDIÓ

Életveszélyes kihívás terjed a fiatalok között: már több súlyos baleset is történt

Ranfitrend 01
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 07. 08:00

Újabb eszement, életveszélyes dologra próbálják rávenni a fiatalokat a közösségi médiában.

Újabb, „koponyatörő” kihívás terjed a fiatalok között a közösségi médiában. Most a TikTok figyelmeztet, hogy senki ne tegyen eleget a kihívásnak.

Fotó: Pixabay.com

A lényege, hogy megkérnek valakit, ugorjon fel a levegőbe, majd kirúgják alóla a lábát. A váratlan behatás következtében az illető hátraesik és beveri a fejét. Nem meglepő módon a „mutatvány” komoly sérülésekhez vezet.

A BBC információi szerint az Egyesült Királyságban egy lányt súlyos gerincsérüléssel szállítottak kórházba a durva tréfa miatt. De hasonló eseteket jelentettek már az USA-ból is, ahol két gyereket bántalmazással vádolnak a kihívás miatt.

Ne csinálj, ne utánozz veszélyes kihívásokat és ne is bátoríts rá senkit, mert sérüléskehez vezethetnek. Az ilyen tartalmakat folyamatosan eltávolítjuk a felületről, mivel ezek ellenkeznek a Felhasználói Szabályzattal

– figyelmeztet a TikTok. A kihívás valóban életveszélyes, és egyáltalán nem vicces, tette hozzá a platform. Senki nem akarhatja, hogy családtagja vagy barátai megsérüljenek... – írta a dazeddigital.com.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.