RETRO RÁDIÓ

Újabb részletek a németországi lövöldözésről, terrortámadás történt

At least eight killed in shootings in Germany
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 20. 11:34

Éjszaka egy németországi városban fegyveres támadás történt. A merénylővel és annak anyjával együtt 11 ember halt meg.

Szélsőjobboldali terrorcselekmény lehetett a kilenc halálos áldozatot követelő éjszakai lövöldözés a németországi Hanauban a nyomozás első, előzetes megállapításai szerint – mondta Hessen tartomány belügyminisztere csütörtökön a tartományi gyűlésben (Landtag).

Fotó: Europress – AFP/Yann Schreiber

Peter Beuth elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy 43 éves német állampolgár, akit 72 éves édesanyjával együtt holtan találtak hanaui lakásában. Mindkét holttesten lőfegyver okozta sebek vannak. A lakásban lőfegyvert is találtak.

A nyomozás első megállapításai szerint a feltételezett elkövető hazatérése előtt, szerda késő este támadást intézett két helyi vízipipabár ellen. Kilenc embert megölt.

A nyomozást irányítását idegenellenes, szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmény gyanúja miatt magához vonta az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség – közölte a miniszter.

A Hanauban történtek „támadást jelentenek a szabad és békés társadalom ellen” – tette hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.