RETRO RÁDIÓ

Rasszista kijelentéseibe bukhat bele az egyik legesélyesebb demokrata elnökjelölt

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 02. 18. 13:05

Ha Donald J Trump fogalmazott meg volna olyan kijelentéseket, mint Mike Bloomberg, akkor az amerikai főáramú sajtó már biztosan ízekre szedte volna.

Mike Bloomberg, a világ kilencedik leggazdagabb embere, korábbi New York-i polgármester és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns arról beszélt egy televíziós interjúban, hogy „a feketék és a spanyol ajkú amerikaiak nem tudják, hogyan kell normálisan viselkedni a munkahelyükön.” - írja a Breitbart.

Mike Bloomberg demokrata elnökjelölt-aspiráns fekete szavazók körében kampányol. (Photo by Mark Felix / AFP)

Bloomberg – még New York-i polgármesterként – 2011 augusztásban indította el a Young Men's Initiative nevű felzárkóztatási programot, aminek keretében fel kívánják számolni a 16 és 24 év közötti fekete és spanyol ajkú amerikaiak közötti oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi és igazságügyi különbségeket.” A programot részben a Soros György nevével fémjelzett Nyílt társadalom Alapítványok nevű, nemzetközi pályázatokat biztosító hálózat finanszírozta a New York-i önkormányzaton keresztül.

A program indulását egy nagy médiakampány előzte meg, mely során Bloomberg meglehetősen cifrákat mondott (értsd: nettó rasszista kijelentéseket tett) az amerikai kisebbségekre. A PBS nevű amerikai közszolgálati televíziós csatorna egyik hírműsorában például az a tényállítás hagyta el a száját, hogy az feketék és latin ajkú amerikaiak képtelenek normálisan viselkedni a munkahelyükön.

„Az emberek régóta azt mondják, hogy a faji különbségek ellen nem lehet semmit sem tenni. A latin ajkúak és a feketék szörnyen teljesítenek az iskolai teszteken a fehérekhez és az ázsiaiakhoz képest. Ha megnézzük a börtönöket, akkor túlnyomórészt kisebbségeket találunk bennük. Ha megnézzük, hol követik el a legtöbb bűncselekményt, akkor kisebbségek lakta városrészeket találunk. Az áldozatok és az elkövetők szinte mindig a kisebbség tagjai. (...) Sok mindent megtettünk már, hogy olyan munkahelyeket hozzunk létre, melyek elérhetőek az alul iskolázott és angolul csak részben beszélő kisebbségek számára. Ennek ellenére létezik a fekete és latin ajkú férfiaknak egy 16–25 év közötti hatalmas csoportja, akiknek nincs munkája, nincs perspektívájuk, mert nem tudják, hogyan kell munkát találni és nem tudják, hogyan kell viselkedni kell a munkahelyükön.” - fogalmazott Bloomberg a televíziós interjúban.

A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsról ráadásul nem először derült ki, hogy korábban durván rasszista kijelentéseket tett az amerikai kisebbségekről. Az amerikai sajtó pár héttel ezelőtt egy olyan interjúját túrta elő a politikusank, amiben Bloomberg kiállt amellett, hogy a rendőrök indoklás nélkül megállíthassanak és átkutathassanak bárkit (stop-and-frisk). Ezt a gyakorlatot főként a rosszul szituált kisebbségi amerikaiak ellen szokták alkalmazni a rendfenntartó szervek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.