Létrehozva: 2020.02.09.

Megkezdődött a velencei karnevál, kamerákkal figyelik a turistákat

A Canal Grande csatornáján rendezett hajós felvonulással vette kezdetét az idei velencei karnevál szombat este, amely Játék, szerelem, bolondság címmel több százezer látogatót vár február 25-ig.

Húszezren tolongtak a velencei rakpartokon, ennél is többen a csatornákra néző ablakokban, teraszokon és tetőkön a farsangi időszakot megnyitó esti hajós felvonuláson.

A kivilágított hajók, az óriás világító gömbök és a palotákra vetített fényjáték szokás szerint csodálatos hangulatot teremtett a velencei karnevál első estéjén. Több mint háromszáz jelmezes artista vett részt a vízen mozgó farsangnyitó előadáson.

 

Hétköznap ezer, hétvégenként több tízezer látogatót vár a velencei önkormányzat. Luigi Brugnaro polgármester a karnevált megnyitó nemzetközi sajtótájékoztatón az MTI-nek elmondta, hogy az idei farsangot a városvezetés, az idegenforgalomban dolgozók és a velencei lakosok is „újjászületésként” élik meg: a november 12-i rendkívüli árvíz után, amikor 187 centiméteren az utóbbi száz év második legmagasabb vízszintjét mérték, és az új koronavírus miatti félelem közepette ugyanis az utóbbi hetekben jelentősen visszaesett az ilyenkor megszokott látogatók száma.

A február 25-re eső húshagyó keddig Velencében 150 farsangi program követi egymást nemcsak a történelmi városközpontban, hanem majdnem minden szigeten, múzeumban, színházban egészen a szárazföldi Mestréig. Sokan csak a Szent Márk téren sétálnak egyet a jelmezesek, álarcosok színes sokaságát fényképezve, mások házilag készített vagy bérelt kosztümben érkeznek. A szállodákban és palotákban bálokat rendeznek, amelyek között a legpompásabbnak az úgynevezett Dózse-bálja számít, ötszáz válogatott vendéggel az egész világból.

A polgármester tájékoztatója szerint a karneválra érkezők teljes biztonságra számíthatnak. A város több száz pontját videokamerák ellenőrzik, valamint a tömeg létszámát és mozgását is elemzik – túltelítettség esetén különböző útvonalakra terelik az embereket. A Szent Márk térre egyszerre mintegy 20-25 ezer embert engednek be. A készültség ellenére a szombat esti farsangnyitóra érkezett tömeg miatt több ponton mozdulni sem lehetett, várakozni kellett, miközben a sárga mellényes szervezők terelni igyekeztek az embereket.

A biztonságot növeli az is, hogy civilbe öltözött rendőrök vegyülnek el a turisták között és szükség szerint azonnali beavatkoznak, illetve kiszűrik a zsebtolvajokat és a drogkereskedőket.

A legtöbb látogatót a következő hétvégén várják, február 16-án az Angyal repülésére, amikor a Szent Márk téri harangtorony tetejéről Velence legszebb lánya ereszkedik le kötélen.

Most már nincs árvíz, de sok épületet tönkretett a víz, ami a házak falaiba felszivárgott. A tervek szerint az épületeket acéllemezzel és műanyag falakkal fogják védeni ezentúl. Sok építész esztétikailag kifogásolja ezt a megoldást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért