RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen dolog történt a vak férfival, miután elgázolták a zebrán

Hihetetlen dolog történt a vak férfival, miután elgázolták a zebrán
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 05. 17:18

A férfi évtizedekig volt vak, de a gázolás után valami nagyon különleges dolog történt.

A lengyelországi Gorzow Wielkopolski városában élő Janusz Goraj még gyerek volt, amikor egy allergiás reakció miatt megvakult: bal szemére teljesen elveszítette a látását, jobb szemével pedig csak halványan tudott kivenni formákat és fényeket. 2018-ban azonban élete teljesen megváltozott, amikor elütötte egy autó – írta a LADBible.

A motorháztetőre csapódtam, bevertem a fejem, majd a földre csúsztam” – mondta el újságíróknak a férfi, aki a Lubusi Vajdasgában vittek kórházba a gázolás után, ahol csípősérülései miatt megműtötték.

Az őt kezelő kórház szóvivője a helyi sajtónak elmondta, hogy a férfi két hétig feküdt a kórházban, mert idősebb korban ilyen törések nehezebben gyógyulnak. Agnieszka Wisniewska elmondása szerint az orvosok akkor nem nagyon foglalkoztak Goraj látásával, egyéb sérülései miatt.

A férfi végül gyorsan gyógyult, alig két hét alatt rendbe jöttek sérülései. Az orvosok legnagyobb döbbenetére azonban nem csak a balesetben szerzett sérülései javultak rohamosan, hanem a látása is, és erre semmilyen magyarázatot nem találtak. A szóvivő elmondta: „Nem tudjuk, hogy mi okozta, talán a gyógyszerek keveréke, amiket akkor kapott.”

Goraj most, hogy visszanyerte a látását, abban a kórházban kezdett el biztonsági őrként dolgozni, ahol látása visszatért.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.