RETRO RÁDIÓ

Egy muszlim nő leharapta a barátnője ujját egy oszlói mecsetben

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 02. 10. 16:17

Tettlegességig fajult egy vitás helyzet a norvég főváros legnagyobb mecsetében.

Oszló legnagyobb mecsetében, a Tawfiiq Iszlám Centerben egy muszlim nő leharapta egy ismerősének az ujját vasárnap esete - írja NRK norvég hírportál.

Rendőrségi beszámolók szerint egy vitás helyzetből fakadó verekedés vezetett a ujjleharapáshoz. Az esettel kapcsolatban egy 50 éves asszonyt vettek őrizetbe, egy 30 éves nőt pedig kórházba szállítottak.

Tawfiiq Iszlám Center (Twitter)

„A rendőrség és a mentők azonnal a helyszínre érkeztek a verekedés után. Két nő, egyelőre ismeretlen okok miatt verekedett össze, majd egyikünk leharapta a másik ujját.” – írja az oszlói rendőrség a Twitteren.

Christian Krohn Engeset, az oszlói rendőrség műveleti egységének vezetője elmondta, hogy őket a mecset egyik munkatársa riasztotta, aki ájultan találtra rá az áldozatra, aki sok vért vesztett. A hírek szerint a leharapott ujj ott hevert mellette.

„Túl korai a verekedés okairól beszélni. Vannak elképzeléseink, hogy miért alakult ki a konfliktus, de erről egyelőre nem beszélhetek. A mecset biztonsági kameráinak a felvételeit vizsgáljuk, reméljük azokból pontosan kiderül, hogy mi történt” – fogalmazott Engeset az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón.

A Pew Research Centre közvéleménykutató mérései szerint Norvégia lakosságának 5,7 százaléka muszlim. A legnagyobb muszlim közösséget a szomáliai, 30 ezer főt számláló diaszpóra alkotja a skandináv országban.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.