Létrehozva: 2020.02.13.

Bosszúból akarták felgyújtani a migránsok a német menekültszállót

Börtönre ítélte a bonni bíróság azt a két huszonéves albán migránst, akik tavaly augusztusban egy német menekültszállón gyújtogattak. A bíró szerint bosszúból tették, mert a hatóságok elutasították a menedékkérelmüket.

Ez egy elítélendő cselekedet

– ezzel kezdte meg a gyújtogatási ügyben eljáró bíró az ítélet indoklását. A bonni bíróság tárgyalótermében elhangzottak szerint az egyik vádlottat négy, míg a másikat három és fél évnyi börtönre ítélték. Az eset még tavaly augusztusban történt egy német menekültszállón. A két huszonéves albán migráns egymásra pakolta a szobájuk bútorait, az ágyaik matracait rájuk tették, majd míg az egyikük meggyújtotta azt, addig a másik a mobiljával filmezte. Az egész szoba kiégett, és csupán a szerencsének köszönhető, hogy a tűzoltók hamarabb eloltották a tüzet, mint hogy az épület többi részére is átterjedtek volna a lángok.

250 lakót kellett biztonságba helyezni, a kár megközelítette a 40 millió forintot.

A bizonyítási eljárásnál nagy segítséget jelentett a gyújtogatásról készült mobilos videó. Azt egyébként a filmező elküldte az Albániában élő családtagjaiknak, akik büszkén posztolták a felvételt a legnagyobb videó megosztó portálra. A bűncselekmény indítéka az volt, hogy a német hatóságok viszonylag rövid idő alatt elutasították a két albán bevándorló menedékkérelmét. A migránsok ezért akartak bosszút állni. A videón egyébként jól hallatszik, ahogy az elkövetők azt emlegetik, hogy bárcsak Nagy-Britanniába mentek volna.

B*szd meg a németeket, meg a családjaikat!

– kiabálta egyikük tűzgyújtás közben. A börtönbüntetés letöltése után várhatóan mindkét bevándorlót visszatoloncolják a hazájukba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!