RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat az ukrán utasszállító ügyében, ez bonyodalmat okozhat

Újabb fordulat az ukrán utasszállító ügyében, ez bonyodalmat okozhat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 20. 16:40

Az ukrán utasszállító tragédiájában 176 ember vesztette életét, amikor véletlenül rakétákat lőttek ki a gépre.

Teherán irániaknak tekinti az ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájának áldozatai közül a kettős állampolgárságúakat – közölte hétfői sajtóértekezletén az iráni külügyminisztérium szóvivője. Irán nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét.

Fotó: AFP

A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen 176 ember utazott a személyzet tagjaival együtt, közöttük sok olyan iráni, akinek másik állampolgársága is volt. Kanadai állampolgár 57 volt a gépen.

„Tájékoztattuk Kanadát, hogy Teherán iráni állampolgároknak tekinti az iráni állampolgársággal is rendelkező kettős állampolgárokat, és gyászolja őket” – jelentette ki heti sajtótájékoztatóján Abbász Muszavi külügyi szóvivő.

Muszavi pénteken az ISNA hírügynökség jelentése szerint azt mondta: a gép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgárai vannak az áldozatok között.

Az az öt külföldi ország, amelynek állampolgárai vannak az áldozatok között – Kanada, Ukrajna, Svédország, Afganisztán, Nagy-Britannia – csütörtökön kinyilvánította: Iránnak kártérítést kell fizetnie az áldozatok hozzátartozóinak, és a világ várja, mi erre Teherán válasza. Képviselőik Londonban alakították ki közös álláspontjukat. Eszerint Iránnak „alapos, független és átlátható nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatnia az ügyben”.

Muszavi kijelentette akkor: Irán „minden várakozáson felül” együttműködik ezekkel a külföldi országokkal.

Hozzátette ugyanakkor: furcsa, hogy a kanadai külügyminisztérium azt kérte Irántól: a kanadai konzul hadd győződhessen meg az áldozatok állampolgárságáról, miközben már minden áldozatot azonosítottak.

Múlt vasárnap Kanadában csaknem kétezer ember, többségükben a helyi iráni közösség tagjai emlékeztek meg a tragédia 57 kanadai állampolgáráról. Kanadában él Észak-Amerika egyik legnépesebb iráni közössége. A 2016 népszámláláson 210 ezren vallották magukat iráni származásúnak. Az Edmontonban megtartott megemlékezésen Justin Trudeau miniszterelnök kijelentette: ki fog állni azért, hogy igazságot szolgáltassanak – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.