RETRO RÁDIÓ

Ez ám a vakmerőség: tomboló vulkán lábánál tartották az esküvőt

Ez ám a vakmerőség: tomboló vulkán lábánál tartották az esküvőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 13. 14:00

A frissen kitört Taal vulkánnál mondta ki a boldogító igen egy fiatal pár, a násznép pedig próbálta nyugodtan végigülni a szertartást.

Chino és Kat Vaflor az órák óta hamuesőt köpködő Taal vulkánjától 16 kilométerre esküdtek örök hűséget egymásnak. A pár már házasságuk első pillanataiban az eskü szavai szerint viselkedett, miszerint kitartottak egymás mellett a bajban. Ezt tanúsítják Randolf Evan esküvői fotós helyszínen készült drámai – és egyben csodálatos képei – az esküvő helyszínéről.

Luzon szigetén Manilatól kb. 60 kilométerre délre, vasárnap délután kitört a Taal vulkán. Több település lakóit, mintegy 8 ezer embert evakuáltak, mivel a szakértők figyelmeztettek, hogy újabb földmozgással járó kitörés lehetséges.

Fotó: Europress – AFP/Ted ALJIBE

„Valójában idegesek voltunk, ezért készülődés közben folyamatosan ellenőriztük a közösségi média híradásait, tudatában voltunk a figyelmeztetéseknek és a fokozódó s veszélyhelyzetnek. Tudtuk, hogy a hamu a vulkántól akár 10-11 kilométerre is kilövellhet” – mondta Evan a CNN-nek, hozzátéve, hogy kidolgozták a legrosszabb helyzetben érvényes forgatókönyvet is.

Evan szerint a Solange Tagaytay Savanna Farm esküvőjén mindenki „nyugodt” maradt, miközben a pár kimondta, az „igent.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.