RETRO RÁDIÓ

Denevértől indult a világjárvánnyal fenyegető koronavírus

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 22. 19:00

Egyre több országból jelentik, hogy ott is felbukkant a tüdőgyulladást okozó koronavírus: Kína után Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is megjelent.

Több mint négyszáz fertőzöttet tartanak nyilván eddig, de ez a szám napról napra nő. Külön aggodalomra ad okot, hogy pénteken kezdődik a holdújévi munkaszünet, emiatt sok kínai hazalátogat, félő, hogy magával hozza a vírust a többi földrészre.

Fotó: Shutterstock

 

A WHO rendkívüli szakértői bizottsági ülést tartott Genfben, lapzártakor még nem döntöttek arról, kihirdetik-e a nemzetközi járványügyi vészhelyzetet. Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ megerősítette: az USA-ban, Seattle-ben regisztrálták az első koronavírussal megfertőződött beteget, aki korábban a kínai Vuhanban járt. Li Pin, a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese közölte: a betegség halálos áldozatainak száma kilencre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban.

Fotó: AFP

Akik a betegekkel közeli kapcsolatba kerültek, azokat megfigyelés alatt tartják. Kiderült: a vírus emberről emberre is terjed, és a denevérről mehetett át az emberre. Vuhanban óvintézkedéseket léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon hőmérőzik az embereket és karanténba helyezik azokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.