RETRO RÁDIÓ

Bejegyezték az első muszlim pártot Olaszországban

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 01. 15. 15:34

A 2022-es önkormányzati választásokon szeretné megmérettetni magát először a legfiatalabb olasz párt.

Nouva Italia (Új Itália) néven bejegyezték az első muszlim pártot Olaszországban. A fiatal politikai tömörülést célja, hogy észak-olaszországi Milánó közelében található Magenta nevű kisvárosban muszlim polgármesterjelöltet indítson a 2022-es önkormányzati választásokon - írja a helyi sajtó

A 24 ezer fős Magenta irányítását 2017-ben vette át a Matteo Salvini vezette Liga a baloldali Demokrata Párttól. Az azóta eltelt időben a jobboldali önkormányzatnak sok esetben is nézeteltérése volt a település nagy számú muszlim közösségével. Az iszlám híveknél többek között az váltott ki széleskörű elégedetlenséget, hogy a ligás polgármester elviekben ígéretet tett nekik új vallási helyeket felépítésre, de ez nem történt meg. A párt helyi szervezete a vádakra reagálva elismerte, hogy az önkormányzat emberei találkozott a muszlim közösség vezetőivel, azt azonban tagadta, hogy ígéretet tettek volna bárminek a felépítésére. Az iszlám hívek szerint az ilyen, és ehhez hasonló félreértések és nézeteltérések miatt vált szükségessé az ÚJ Itália bejegyzése, ami tisztán a muzulmán érdekeket képviseli majd a helyi politikában.

„Közösségünk 1500 tagjából 500 olasz állampolgár, így élhet a választás jogával. A hívők növekvő elégedetlenséggel szemlélik az önkormányzat tevékenységét, és arra buzdítanak, hogy aktívan vegyünk részt a politikai életben.” – magyarázta Munib Ashfaq, az Új Itália egyik alapítója.

A nyilatkozata szerint a politikai alakulat más vallásúak számára is lehetővé teszi a tagságot, az első számú célja az új vallási helyek létrehozása. Ezen felül az Új Itália fontos célkitűzése a muszlim vallási ünnepek felvétele az olasz oktatási intézetekben, aminek értelmében nem csak a karácsony, hanem a ramadán, vagy az íd mubárak is megünneplésre kerülne az iskolákban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.