Létrehozva: 2019.12.07.

Utcán imádkozó keresztény hívőt vertek meg muszlim fiatalok Norvégiában

Az áldozat azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy megbocsájtott támadóinak, de szeretné ha a törvény előtt felelnének a tetteikért.

A Norvégia északi részén található Trondheimben négy muszlim fiatal megvert, kirabolt és halálosan megfenyegetett egy keresztény férfit, aki az evangéliumot hirdette és imádkozott a betegekért a város egyik templomának közelében – írja a helyi hírekre hivatkozva az amerikai Breitbart.

A Roar Flottum nevű sértett elmondása szerint az incidens úgy indult, hogy a támadói először leszólították és arra kérték, hogy imádkozzon értük.

(Facebook)

„Egyikük hátfájásra panaszkodott, azt kérte, segítsek rajta. Imádkoztam érte, és azt mondta, hogy kb. 50 százalékkal jobb lett. Annyira hitelesen előadta, hogy jobban érzi magát, hogy a bizalmamba férkőztek. Ezután azt mondták, hogy az egyik barátjuknak megsérült a lába, és szeretnék, ha velük mennék imádkozni érte. Bíztam bennük, és velük tartottam. Egy közeli ház hátsó udvarára vezettek, ahol lerúgtak egy pince lépcsőjén, megfenyegettek, többször arcon rúgtak és elvették a bankkártyámat, az igazolványaimat, a kódjaimat, a mobil- és apple-azonosítómat. Egy órán át fogva tartottak, ezalatt 10 ezer koronát (340 ezer forint) vettek le a számlámról. Miközben ott tartottak, fenyegettek és azt mondták, hogy megölnek, ha nem térek át az iszlámra. Azt akarták, hogy mondjak el néhány szót arabul. Féltem és tényleg azt gondoltam, hogy meg fognak ölni.”

- fogalmazott a helyi sajtónak Roar Flottum, aki rendőrségi feljelentést tett a fiatalok ellen. A középkorú prédikátor ugyan megbocsájtott már a muzulmán elkövetőknek, de nagyon bízik benne, hogy elkapják őket és a törvény előtt kell felelniük tetteikért, mert így nem viselkedhet embertársaival senki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve