Létrehozva: 2019.12.13.

Meglepődött a férfi, amikor az orvos közölte vele, mi van a hasában

A barátnője játékosan ráütött a hasára, neki azonban elviselhetetlen fájdalmai lettek.

A 27 éves férfi még november 6-án került kórházba, mert a barátnőjével összetűzésbe keveredett. A kínai férfi, akire csak Maiként hivatkozik a sajtó, egy kisebb játékos verekedés után komoly fájdalmakat érzett mellkas- és hastájékon, ezért úgy döntött, hogy felkeres egy orvost. Mai jól tette, hogy szakemberhez fordult, mert a vizsgálatok megállapították, hogy komoly belső sérüléseket szenvedett.

Fotó: Pixabay

A férfi állítása szerint a barátnője épp, hogy rácsapott, nem gondolta volna, hogy emiatt érzi rosszul magát.

Mai azt gondolta, hogy csak kicsit szorít a mellkasa és a fájdalom majd elmúlik, de az egy idő után egyre rosszabb lett, ezért bement a helyi kantoni kórházba. Az intézményben kiderült, hogy a férfi szervei teljesen eltolódtak, de az orvosok szerint ez nem annak köszönhető, hogy a barátnője megütötte, hanem annak, hogy rendellenességgel született.

A férfi orvosa, Dr Feng Jinhang a sajtó érdeklődésére elárult, hogy Mai belei szó szerint fentebb tolódtak egészen a mellkasa vonaláig. Mai-nak emiatt egy műtéten is át kellett esnie, amely során a belső szerveit szó szerint a helyükre rakták. A műtét sikeres volt, de a szakemberek arra hívták fel Mai figyelmét, hogy mindenféle külső erőhatástól védenie kell magát, mivel egy nagyobb, komolyabb ütés akár az életébe is kerülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve