RETRO RÁDIÓ

Lavina miatt többen életüket vesztették Olaszországban és Svájcban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 29. 19:00

Lavina miatt öten vesztették életüket a hétvégén a síelők és túrázok által közkedvelt észak-olaszországi Dolomitokban és a Svájci Alpokban.

Az olasz rendőrség szombaton közölte, hogy két német gyerek és egy nő meghalt. A hógörgeteg Dél-Tirolban, Merano városától nyugatra, Schnalstal síközpontban temette maga alá őket, továbbá még két embert befedett. Utóbbiakat sikerült kiszabadítani a hóréteg alól, kisebb sérülésekkel kerültek kórházba. Az egyik sérült annak a nőnek a gyereke, aki meghalt. Miután a hegyimentők megállapították, hogy a hó alatt nincsenek további áldozatok, a kutatási műveletet vasárnap leállították.

Az ügyészség vizsgálatot indított annak kiderítésére, miként érhette el lavina a síelésre jóváhagyott térséget.

Az olasz közszolgálati televízió vasárnapi közlése szerint a negyedik halálos áldozat egy síelő volt, akit három másik emberrel sodort el a lavina egy hegyi menedékház közelében a Dolomitokban. Három társát élve mentették ki a hegyimentők. Állampolgárságát egyelőre nem tudni.

A Svájci Alpokban egy német férfi vesztette életét, aki a fiával indult a Schilthorn hegyfokra, de 2700 méteres magasságba elsodorta egy lavina.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.