RETRO RÁDIÓ

Az FBI terrorcselekményként vizsgálja a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 08. 20:40

Terrorcselekményként vizsgálják a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést – jelentette be floridai sajtótájékoztatóján vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa.

„Feltételezésünk szerint terrorcselekmény történt” – közölte a pénteki lövöldözés színhelyén, a floridai Pensacolában tartott sajtókonferencián Rachel Rojas.

Elmondta, hogy az agyonlőtt elkövető, a szaúdi állampolgár Mohamed Száed Alsamráni az eddigi ismeretek szerint egyedül cselekedett, nem voltak bűntársai. Jogszerűen vásárolta azt a 45 milliméteres Glock kézifegyvert, amellyel lövöldözött.

Rojas közölte, hogy a haditengerészeti bázison tartott továbbképzésen részt vevő valamennyi külföldit egyenként megvizsgáltak, és a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem tartóztattak le senkit. A Szaúd-Arábiából érkezett hallgatókat irányító szaúdi parancsnok elrendelte, hogy valamennyi szaúdi állampolgárnak a támaszpont egyik helyén kell tartózkodnia. Sajtóinformációk szerint jelenleg tíz szaúdi vesz részt a továbbképzésen.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő vasárnap az AP amerikai hírügynökségnek arról beszélt, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint Alsamráni a lövöldözés előtti napokban New Yorkban járt, és meglátogatta a többi között a híres Rockefeller Központot is. A nyomozók egyelőre azon dolgoznak, hogy kiderítsék e látogatás okát. A tisztségviselő azt is elmondta, hogy a merénylő korábban az egyik közösségi oldalon az Egyesült Államok által Izraelnek nyújtott támogatásról tett közé bejegyzést, és azt állította, hogy az amerikaiak muszlimellenesek.

Ugyancsak az AP értesült arról, hogy a lövöldözés előtti napokban a 21 éves Alsamráni vacsorát adott, amelyen három kollégájával együtt tömegmészárláshoz vezető lövöldözésekről nézett videókat.

Mark Esper védelmi miniszter vasárnap a Fox televízióban elmondta: arra utasította a hadsereg vezetőit, hogy valamennyi amerikai katonai támaszponton szigorítsák meg a biztonsági intézkedéseket, és a korábbiaknál szélesebb körűen vizsgálják meg a továbbképzésre az Egyesült Államokba érkező külföldi katonákat. Esper ugyanakkor leszögezte: az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is fontosak azok a továbbképzési programok, amelyeket az Egyesült Államok a szövetségeseinek tart amerikai támaszpontokon.

Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a CBS televízió vasárnapi politikai vitaműsorában úgy fogalmazott a pensacolai lövöldözésről: „Úgy tűnik, terrorakció volt”.

Rick Scott floridai republikánus szenátor, Florida volt kormányzója a Fox televíziónak vasárnap azt nyilatkozta: „Ez terrorakció volt”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.