RETRO RÁDIÓ

A dán rendőrség iszlamista merényletet akadályozott meg

First anniversary of the Al-Quds uprising in Gaza city
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 11. 19:56

A dán rendőrség szerdán húsz embert vett őrizetbe egy készülő iszlamista merénylet megakadályozása céljából országszerte végrehajtott razziákban.

A dán rendőrség és hírszerzés közlése szerint az akciókat azért hajtották végre, mert úgy tudták, többen terrorcselekményt terveltek ki, információik alapján az elfogott személyek robbanószereket és lőfegyvereket próbáltak beszerezni.

„Ez a húsz ember megpróbált tűzfegyverek birtokába jutni, s robbanószerkezetek készítéséhez szükséges anyagokat szerzett be” – mondta Jorgen Bergen Skov, a koppenhágai rendőrfőnök. Közölte azt is, hogy az őrizetbe vett személyek közül egyeseket már csütörtökön ki fognak kérdezni terrorizmus gyanújával.

„Fontos aláhúzni, hogy a keresett személyek közül mindenkit sikerült elfogni” – fűzte hozzá a rendőrfőnök, aki az őrizetbe vettek állampolgárságát nem közölte.

„Megítélésünk szerint, ezeket az embereket szélsőséges iszlamista indítékok hajtották – jelentette ki Flemming Drejer, a hírszerzés műveleti igazgatója.

Fotó: GettyImages / GettyImages

Dániában utoljára 2015-ben történt terrortámadás. Akkor egy fegyveres elkövető lövéseket adott le egy koppenhágai kulturális központ kávézójára, amelyben rendezvényt tartottak a szólás szabadságáról, majd néhány órával később egy zsinagógára támadt. A támadó két emberrel végzett, hat rendőrt pedig megsebesített. A merénylőt a rendvédelmi szervek agyonlőtték.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.