Létrehozva: 2019.12.08.

A bozóttüzek miatt mérgező füst terjeng Canberra környékén

A Sydneytől északnyugatra mintegy 60 kilométer hosszan pusztító Gospers-hegyi megatűz eloltására egyelőre kevés az esély.

Már három hónapja tombolnak a bozóttüzek Ausztrália keleti partján, Canberrából a lakosok vasárnap mérgező füstfelhőről számoltak be.

Fotó: AFP

A térségben most csaknem 140 tűzvész tombol, a helyzet különösen súlyos a délkeleti Új-Dél-Wales államban. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök vasárnap az államba érkezett és köszönetet mondott a tűzoltóknak az eddigi munkájukért.

A hatóságok figyelmeztetést adtak ki: az Új-Dél-Wales központjától, az ötmillió lakosú Sydneytől északnyugatra mintegy 60 kilométer hosszan pusztító Gospers-hegyi megatűz eloltására egyelőre kevés az esély, a lángokat vélhetően csak a januári esőzések megérkezésével sikerül teljesen eloltani.

Az államban körülbelül 1600 tűzoltó 96 bozóttűz megfékezésén dolgozik. A meteorológiai előrejelzések szerint a helyzet kedden súlyosbodik, aznapra ugyanis több mint 40 Celsius-fok és erős szél várható.

 

Ausztráliában nem szokatlanok a pusztító bozóttüzek, ám a mostani, a szokásos tüzek időszakát jóval megelőző tűzvész meglepetésként érte az érintett területeken élőket. A tüzek példátlan légszennyezést okoztak Sydneyben és az ország keleti partvidékén, a füst és a szállópor a légzőszervi betegségek megugrását idézte elő. Új-Dél-Wales Szövetségi Állam környezetvédelmi minisztériuma csütörtökön közölte, hogy a bozóttüzek és füstjük Ausztrália egyik legnagyobb légszennyezését okozták.

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

mindmegette.hu

Csepregi Éva fiatalságának titka: 70 évesen is kirobbanó formában a Neoton Família énekese

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt