RETRO RÁDIÓ

Gyerekek között dolgozott az iszlamista bombakészítő

Terror suspect arrested in Berlin
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 11. 20. 20:30

A hét elején őrizetbe vett a berlini rendőrség egy 26 éves szíriai migránst, akit azzal gyanúsítanak, hogy Németországban akart terrortámadást elkövetni.

Amint azt a Ripost is megírta korábban, egy szíriai migráns bomba összeszereléséhez szükséges alkatrészeket és vegyi anyagokat szerzett be az internetről. A berlini ügyészség a legutóbbi cikkünk óta újabb információkat osztott meg a gyanúsítottról. A közlemény szerint a szélsőséges iszlamista nézeteket valló fiatal férfi szeptemberig egy múzeumban dolgozott, majd onnan egy általános iskolára váltott, ahol takarító lett. A férfiről az is kiderült, hogy van felesége, azt azonban nem tudták vagy nem akarták közölni a hatóságok, hogy a pár mióta él Németországban. Mint ahogy azt is homály fedi, hogy a gyanúsított hol és mikor akart volna robbantani.

Házkutatást tartottak a gyanúsítottnál
Fotó: Paul Zinken / dpa

A szíriai migráns csevegő programjaiban olyan üzeneteket találtak a nyomozók, amelyekből kiderül, hogy a terrorista célja az volt, hogy a merénylet során minél több emberrel végezzen. A hatóságok közölték, hogy a chatpartnerek iszlamista körökhöz, egyesek pedig az Iszlám Államhoz köthetőek.

A berlini főügyész azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy a bevándorló az év elején került a hatóságok látókörébe, az elmúlt három hónapban pedig minden lépését figyelték már. A német rendőrséget egy külföldi titkosszolgálat értesítette a veszélyes iszlamista tevékenységéről. A külföldi hatóságoknak feltehetően az lett gyanús, hogy a férfi az internetről szerezte be azokat a kémiai vegyületeket és eszközöket, amelyek elengedhetetlenek egy bomba összeszereléséhez. A szíriai migráns írásos és szóbeli beszélgetéseit ezt követően kezdték el lehallgatni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.