RETRO RÁDIÓ

Előadás közben szakadt le a színház mennyezete

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 07. 13:20

Többen megsérültek, amikor előadás közben leszakadt a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja.

A Denman utcai színházban Arthur Miller darabját, Az ügynök halálát adták elő szerda este, a nézőtér tele volt. A mennyezet egy darabja valamivel 20 óra előtt szakadt le, több nézőt beterítve a törmelékkel. Öt néző kisebb sérülést szenvedett, kórházban látták el őket. Az előadást azonnal leállították és biztonságban kiürítették az épületet. Több mint ezer embernek kellett elhagynia a színháztermet.

A színművet hétfőn kezdték játszani. Az ügynököt, Willy Lomant játszó Wendell Pierce sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A közösségi médiában megosztott videofelvételen az amerikai színész a Piccadilly Színház előtt áll, arra kérve a nézőket, hogy térjenek vissza és nézzék meg az előadást. „Megtiszteltetés, hogy ma este eljöttek. Nagyon sajnáljuk, ami történt” – mondta.

Iain Haddow, a BBC munkatársa is a nézőtéren ült. Arról számolt be, hogy a baleset az előadás kezdete után nagyjából 20 perccel történt. Elmondása szerint a mennyezet leszakadása előtt folyamatosan csepegett a víz, ami egy idő után vízfolyássá alakult, bár az eső nem esett. Hozzátette, hogy a színház homlokzata és a tető fel van állványozva.

A színház még nem jelentette be, mikor nyitnak ki újra.

Londonban néhány éve már történt hasonló eset: 2013 decemberében 76 ember sérült meg, közülük heten súlyosan, amikor az Apollo Színház mennyezetének egy darabja előadás közben a nézőkre szakadt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.