tóth gabi
Az új-zélandi férfi most próbál a szárnyasoknak új otthont találni, miután egy liciten véletlenül mindet megvette.
Kétségbeesetten keres új gazdát ezer tyúknak egy új-zélandi férfi, miután tévedésből megvette azokat egy online árverésen. Steve Morrow a Trade Me nevű aukciós oldalon látta a „sürgős” felhívást, amiben 1,5 új-zélandi dollárért kínáltak eladásra tyúkot. Ő pedig azt hitte, hogy ennyiért csak egy madarat adnak, nem ezret.
A madarakat egy csődbe ment szabad tartású csirkefarm árverezte el, mert hétfőre ki kellett üríteniük a telepüket. A hirdetésben amúgy az állt, hogy „sürgősen” el kell távolítani „megközelítőleg ezer tyúkot”.
Morrow valamiért azt hitte, hogy licitálóként majd annyi tyúkot vihet, amennyit akar, és a többit tovább árverezik. Ezért is ajánlott húsz dollárt (3800 forintot) az aukción, ugyanis azt remélte, hogy ennyiért akár két tyúkot is kaphat. Azt álmában se gondolta, hogy legmagasabb ajánlattevőként mind az ezer tyúkot megkapja.
„Atya-gatya, mondhatom eléggé meglepődtem” – mesélte az új-zélandi Stuff híroldalnak és hozzátette, hogy szerinte a hirdetés szövege zavaros volt. Az eladó, Matthew Blomfield szerint ez nem igaz, a szövegben három helyen is fel volt tüntetve, hogy ezer tyúk megvásárlására várnak ajánlatot. Ez a hirdetés címében is szerepelt. „Elég nehéz ezt félreérteni” – mondta. Ugyanakkor méltatta is a vevőt, aki a zavar ellenére sem állt el az üzlettől, és most megpróbál új otthont keríteni a tyúkoknak.