RETRO RÁDIÓ

Migránslázadástól tartanak a görög kormány döntése miatt

Migránslázadástól tartanak a görög kormány döntése miatt
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 10. 02. 11:00

Vészforgatókönyvet fogadott el a görög kormány az ország szigetein kialakult újbóli migrációs válság miatt. Ennek értelmében a görögök a szigeteiken lévő nagyobb befogadó központokat az év végéig lényegében kiürítenék.

Ezt az egyik Leszbosz szigeti menekülttáborban kitört, halálos kimenetelű tűz és zavargások után jelentette be sürgősséggel összehívott ülése után a görög kabinet. Az intézkedéseknek két lépcsőfoka van. Az első arról szól, hogy november közepéig a görög hatóságok 20 ezer bevándorlót szállítanának át a szigetekről a szárazföldre. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú politikus arról beszélt, hogy a migránsok kontinensen való elszállásolásához a hatóságoknak igénybe kell vennie több szálloda és apartman szolgáltatásait is. A másik határozat szerint pedig 2020 év végégi a görögök 10 ezer olyan migránst küldenének vissza Törökországba, akiknek semmi esélyünk sincsen menedékjogot kapni Európában.

Ez utóbbival azonban elég nagy fába vágta az athéni kormány a fejszéjét, mivel a Sziriza párt és az Alexisz Ciprasz vezette előző kormány négy és fél éve alatt összesen 1806 embert tudott visszaküldeni. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a migránsok között felkelés törhet ki, ha meg tudják, hogy tízezrével akarják őket visszaszállítani Törökországba. Arról nem is beszélve, hogy a görög kabinet úgy beszélt terveiről, hogy arról eddig a törökökkel nem egyeztetett, Recep Tayyip Erdogan török elnök beleegyezése nélkül pedig aligha fog sikerülni a migránsokat visszaszállítani.

Az Égei-tengeri szigetekre érkezett bevándorlók számának növekedése miatt Görögország az Európai Unió és Törökország között 2016-ban megkötött megállapodás óta a legsúlyosabb bevándorlási időszakát éli, 70 ezer bevándorlóval és menekülttel a területén

- közölte Leszboszon Lefterisz Oikunomu polgári védelmi miniszterhelyettes. A kormány által bejelentett intézkedések között van még a tengeri járőrözések erősítése, zárt befogadó központok építése a bevándorlók, illetve azok számára, akiknek a menekültügyi kérelmét elutasították, illetve a menekültügy átszervezése – áll a kormány közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.