RETRO RÁDIÓ

Megtriplázódott a szexuális bűncselekmények száma 2014 óta Svédországban

Megtriplázódott a szexuális bűncselekmények száma 2014 óta Svédországban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 10. 10. 21:15

A svéd bűnmegelőzési tanács (Bra) jelentése szerint a szexuális bűncselekmények áldozatává váló svédek száma 2014 és 2018 között megháromszorozódott.

A tanulmány szerint 2018-ban a 16 és 84 év közötti lakosság hat százaléka nyilatkozott úgy, hogy áldozata lett valamilyen szexuális jellegű bűncselekménynek. Ez számokra lefordítva 482 ezer embert jelent. Összehasonlításképpen 2014-ben ugyanerre a kérdésre a lakosság 2 százaléka válaszolt igennel, vagyis négy év alatt megháromszorozódott a bűncselekmények száma. A bűnmegelőzési tanács kitér arra is, hogy a jelentésben szerepelnek az egészen komoly bűnesetek is, mint például a nemi erőszak, de listázták a verbális zaklatásokat is.

A svéd biztonsági állapotokról az elmúlt években nem érkeztek túl pozitív hírek. Az elmúlt néhány évben jelentősen emelkedtek a halálos kimenetelű lövöldözések és robbantások száma a skandináv országban. 2018-ban például rekordszámú halálos kimenetelű lövöldözést regisztráltak a rendőrök.

Gunnar Appelgren rendőrtiszt ennek kapcsán úgy fogalmazott egy svéd lapnak, hogy az országban lassan háborús állapotok uralkodnak.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.