RETRO RÁDIÓ

Fejlemény a párizsi mészárlás ügyében, készültségben a rendőrség

Knife attack in Paris
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 14. 12:35

A hónap elején egy párizsi rendőr késsel ölte meg négy kollégáját, most olyan embereket tartóztattak le, akik kapcsolatban álltak vele.

A francia rendőrség letartóztatott öt embert, aki kapcsolatban állt a négy kollégáját leszúró iszlamista rendőrrel – erősítette meg hétfőn hírügynökségeknek egy a nyomozás részleteit ismerő forrás.

Fotó: AFP

A letartóztatások hétfőn korán reggel történtek a Párizshoz közeli Val d'Oise megyében.

A rendőrséghez közeli források a múlt héten közölték, hogy – a testületnél történt ámokfutás után – felújítottak egy belső nyomozást, amelynek célkeresztjében egy magas rangú rendőr feltételezett iszlamista elvbarátai vannak.

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat. Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.