RETRO RÁDIÓ

Brutálisan leszámoltak Angela Merkellel

EU leaders summit in Brussels
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 10. 29. 18:00

Ezzel a címmel jelent meg a legnagyobb eladott példányszámú német újság, a Bild címlapja kedden. A legutóbbi német tartományi választás csúfos eredménye óta komoly hatalmi harc kezdődött a kormánykoalíció nagyobb pártjában.

Friedrich Merz, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi frakcióvezetője ki merte mondani azokat a dolgokat, amelyeket már egyre többen gondolnak a párton belül. Merznek jó pár évvel ezelőtt komoly konfliktusai voltak Angela Merkellel, ezért döntött úgy akkor, hogy inkább kilép a párt vezetéséből. Tavaly aztán a német kancellár bejelentette, hogy nem indul a CDU elnöki székért, így Friedrich Merz előtt megnyílt a kapu, hogy elégtételt vehessen, ő maga is bejelentkezett a kormányzó párt vezetéséért. Végül a kongresszus mégis úgy döntött, hogy helyette Annegret Kramp-Karrenbauert választják meg pártelnöknek. Merz elismerte vereségét, és megígért, hogy támogatni fogja pártja új elnökét.

Friedrich Merz
Fotó: Getty Images

Az Angela Merkellel szembeni ellenérzései azonban megmaradtak. Eddig is többször előfordult, hogy megjegyzéseket tett a kancellár döntéseire, a minap azonban a ZDF nevű német köztelevíziónak adott nyilatkozatában brutálisan leszámolt a „Muttival”.

Vasárnap a németországi Türingiában tartottak tartományi választást, ahol a CDU történelmi vereséget szenvedett. A posztkommunista párt és a bevándorlás ellenes Alternatíva Németországért is simán megelőzte őket. Friedrich Merz szerint ez bizalmatlansági szavazás volt a berlini kormánnyal szemben, az emberek döntéséből pedig le kell vonni a megfelelő következtetéseket. A korábbi frakcióvezető úgy véli, hogy a jelenlegi német kormánynak nagyon rossz megítélése van, amin sürgősen változtatni kell, különben a két év múlva esedékes országos választáson újabb komoly pofonba szaladhat bele a történelmi párt. A 63 éves politikus közvetlenül Angela Merkelt is támadta. Róla azt mondta, hogy az elmúlt években a kormányzását a tétlenség jellemzi.

Angela Merkel
Fotó: afp

A német emberek azonban politikai vezetést és világos kijelentéseket várnak…

–tette hozzá Merz, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy a jelenlegi kormány ezzel a teljesítménnyel még két évet kihúzzon. Szerinte a problémák már túl nagyra nőttek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.